Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

FORRÓ VÍZ ÖMLÖTT KÉT GYERMEKRE

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, akivel szemben gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés vétsége, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A tényállás szerint a vádlott 2019 júliusában egy Miskolc-Bábonyibérc városrész közelében lévő ingatlan egyik szobájában tartózkodott három hónapos gyermekével, míg a konyhában játszott az akkor másfél éves gyermeke, illetve sógornőjének két és fél éves kisfia. A sógornő vizet forralt egy fazékban, majd kiment az udvarra; a kinn tartózkodása alatt a forró víz az ott játszó két nagyobb gyermekre ömlött. A vádban foglaltaktól eltérően a bíróság nem látta megállapíthatónak, hogy a sógornő a vádlottra bízta volna a konyhában játszó gyermekeket, ahogyan a forró víz sértettekre ömlésének előzménye sem volt rekonstruálható bizonyossággal. A vádlott terhére az róható a bíróság álláspontja szerint, hogy a másfél éves kisfia vonatkozásában nem tett eleget szülői gondozási kötelezettségének, távolléte idejére nem gondoskodott felügyeletéről, hanyag szülői magatartás tapasztalható részéről. E körben a vádlott is beismerő vallomást tett. A bíróság a terheltet gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek és őt 1 év, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A vádban foglalt két másik bűncselekmény alól – bizonyítottság hiányában – felmentette. Enyhítő körülményként értékelte a nő részbeni, az első bűncselekményre vonatkozó beismerő vallomását, megbánó magatartását és gondatlanságának enyhébb fokát. Súlyosító körülményként esett latba az, hogy közeli hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt. Az ítélet nem jogerős.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 59

Yesterday 548

Week 4974

Month 13960

All 673071

Currently are 29 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions