Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

FELMENTŐ MÁSODFOKÚ ÍTÉLET A SÁROSPATAKI HALÁLOS BALESET ÜGYÉBEN

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akit 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. október 11-én reggel egy tehergépkocsiból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Sárospatakon.

Egy vasúti átjáróba való behaladáskor a férfi a kellő körültekintést és figyelmet elmulasztotta, nem észlelte a jobb oldali visszapillantó tükörben látható kerékpáros nőt, és így nem tartott megfelelő oldaltávolságot a sértett mellett történő elhaladáskor. A pótkocsi jobb oldala surlódásszerűen nekiütközött a nő bal vállának, aki emiatt elveszítette az egyensúlyát és balra, a pótkocsi felé dőlni kezdett, végül annak jobb hátsó kereke előtt a földre esett. A kerék áthaladt a sértett fején és felsőtestén olyan élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket okozva, hogy a nő a helyszínen életét vesztette. Az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett.  A törvényszék által lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapított tényállás néhány ponton eltér az elsőfokú ítéletben foglaltaktól. A másodfokú bíróság vizsgálta a néhai sértett balesetet megelőző mozgását is, a helyszíni tárgyalás és szakértő meghallgatása eredményeképpen megállapította, hogy az asszony jobbra történő továbbhaladása céljából kanyarodósávot vett igénybe, melynek során az egyenesen haladó járműszerelvény részére nem adta meg az elsőbbséget. A vádlott nem észlelhette a sértettet és nem kellett számítania arra, hogy a néhai olyan közel halad a pótkocsihoz, hogy a baleset bekövetkezik. A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen vont le következtetést a vádlott büntetőjogi felelősségére, a vádlott KRESZ-szabályszegést nem követett el, elvárható magatartás tanúsításának elmulasztása nem terheli, ekként a terheltet bűncselekmény hiányában felmentette. Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 munkanapot tartott fenn jogorvoslati nyilatkozata megtételére.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 400

Yesterday 294

Week 2185

Month 7852

All 681854

Currently are 162 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions