Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

RENDŐRÖKET SZIDALMAZOTT ÉS BÁNTALMAZOTT

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2021. november 2-án a vádlott édesanyja rendőri segítséget kért, mert lánya ittasan és zavartan viselkedett sajószögedi otthonukban.

A kiérkező rendőrök értesítették a mentőszolgálatot, amely hírre a vádlott ingerült lett és trágár hangnemben szidalmazni kezdte a jelen lévő hivatalos személyeket, mellyel a mentők kiérkezését követően sem hagyott fel. Egy másik alkalommal, 2022. március 8-án a vádlott előállításra került a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra szabálysértési eljárás lefolytatása céljából. A tényállás ismertetése közben a terhelt nő szidalmazni kezdte az őt meghallgató rendőrt, majd a hatóság egy másik jelenlévő tagjának kezére ráfogott és abba körmeit belemélyesztette, továbbá az intézkedő személyt több alkalommal meg is rúgta. A vádlott megpróbálta a sértettet megharapni, de annak vastag ruházata miatt sérülést nem okozott számára. A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés és becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek és 3 év szabadságvesztésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a vádlott tárgyaláson tett, váddal egyező beismerő vallomását és megbánó magatartását. Súlyosító körülményként esett ugyanakkor latba a terhelt önhibából eredő ittas állapota, a becsületsértés vonatkozásában a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága, illetve az, hogy a nő büntetőeljárások hatálya alatt követett el újabb bűncselekményt. Az ítélet nem jogerős.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 186

Yesterday 548

Week 5101

Month 14087

All 673198

Currently are 59 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions