Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MEGEMLÉKEZTEK A HAZATÉRTEKRE ÉS AZ ELHUNYTAKRA IS

Megemlékeztek a 75 évvel ezelőtt hazatért rátkaiakra, október 29-én, Rátkán az elhurcoltak emlékművénél. Rudolf Péter köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a mai nap történelmét. Beszédében kifejtette: Rátka történetében gyásznap 1945. január 23.-a, amikor a lakosságból 212 főt vittek el az oroszországi szénbányákba málenkij robotra.

Ezt követően felkérte többet között a Rátkai Német Nemzetiségi Település Önkormányzatát, a rátkai elhurcoltak képviselőit, Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzatát, Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskolát és a Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület, hogy helyezzék el az kegyelet virágait. A résztvevők átvonultak a Szent Anna-templomba, ahol Szabó Attila plébános atya ünnepi szentmisét tartott. Tirk Sándorné a község polgármestere kiemelte, hogy emlékezni és emlékeztetni gyűltek össze. Emlékezni kell arra a 212 nőre és férfira, akiket 1945. január 23-án a Szovjetunióba hurcoltak málenkij robotra. Emlékeztessük a mai kor embereit, hogy az a borzalom, amikor ártatlan emberek százezreit hurcolták el származásuk miatt még egyszer ne történhessen meg. – hangsúlyozta a település vezetője. Ezt követően felkérték Englenderné Hock Ibolyát, aki a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, hogy ossza meg a közönséggel gondolatait: 1945-ben ezen a napon hagyta el az első szerelvény a budaörsi pályaudvart ,,Az Isten veled édes hazám” felirattal. Az első vonatot számos követte, amely a magyarországi németek 10 ezreit szállította a Szovjetunióban kényszermunkára - hangsúlyozta Englenderné Hock Ibolya. Ezt a szomorú történetet a Schwarzwald Hagyományőrző Egyesület dolgozta fel és adta elő a közönségnek.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 60

Yesterday 265

Week 325

Month 2098

All 689929

Currently are 46 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions