Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

FÓKUSZBAN A FOGLALKOZTATÁS

Fókuszban a foglalkoztatás – címmel rendezett előadást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Miskolcon, november 9-én. Az előadás célja az volt, hogy a vállalkozók megismerjék az aktuális munkaerőpiaci trendeket és a külföldiek magyarországi foglalkoztatását. Bihall Tamás Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a megjelenteket, ismertette az aktuális témát. Kifejtette, hogy ez egy erős igény volt a megyei vállalatok részéről, hogy szívesen konzultálnálak erről.

Az elnök jelenleg is aktuálisnak tartja a témát. Bízik benne, hogy ezek az előadások jelentőd információt, hátteret és ötletet is fog a jelenlévőknek adni – hangsúlyozta Bihall Tamás. Felkérte Menyhárt Szabolcsot, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal főigazgatója, hogy tartsa meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkaerőpiac jelenlegi trendjei szóló előadását. Ennek során kiderült, hogy megyénkben az encsi és a gönci járásban a legmagasabb a munkanélküliek száma. Főigazgató reméli, hogy az autópálya elkészültével ez a szám csökkenni fog hiszen Encsről Miskolcra eljutni körülbelül 30 percre csökkent, Göncről pedig kb 40 perc lett. Ezt követően Papp Tamás, a Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály igazgatási szakügyintézője beszélt az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatal feladatairól és a külföldiek magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatosan. Végezetül Nagy Gábor a PRIMAJOB Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást, aki a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának tapasztalatai, gyakorlata munkaerő-kölcsönzési szempontjairól beszélt. A rendezvény végére kiderült, hogy az orosz-ukrán háború menekültjei vállalnak munkát Magyarországon, de leginkább a nagyobb vállalatoknál, a kis-és középvállalkozóknál való elhelyezkedésük nem gyakori.



Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 479

Yesterday 265

Week 744

Month 2517

All 690348

Currently are 37 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions