Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

WPC EURÓPA BAJNOK LETT LIPTÁK DOMINIK

Lipták Dominik az elmúlt időszakban két fő és két kisebb versenyen vett részt, ahol remek eredményeket sikerült elérnie. Magyarországon az erőemelő sport a 60-as években jelent meg és 1968-ban a sportág első versenyét is megrendezték. A versenyre való felkészülés hosszú hónapokon keresztül zajlott. A megmérettetés 3 részből állt egy guggolásból, fekvenyomásból, felhúzásból.

A három fogásnemnél a mélységet, a stabilitást és a sikerességét ellenőrzik. A fekvenyomásnál pluszba még nézik, hogy a láb, fenék nem mozdulhat el, a bíró vezényszavára kell a feladatot végrehajtani. Dominik eddig legtöbb súlya felhúzásban 300 kilogramm, guggolásban 240 kg, fekvenyomásban pedig 177,5 kg. A jövőbeli célja azt, hogy szeretné megtartani a jelenlegi pozícióját, a guggolásnál érzi azt, hogy rá kell erősítenie, hogy még jobb eredményeket tudjon elérni. Az éven már több megmérettetése nem lesz, jövőre kezdődik az új szezon.


Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 114

Yesterday 668

Week 2199

Month 6286

All 854828

Currently are 106 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions