Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

A JÖVŐT ÉPÍTŐ ISTVÁN KIRÁLY

Gesztely Község Önkormányzata által az államalapítás és az új kenyér tiszteletére szervezett ünnepség augusztus 20-án a helyi katolikus templomban szentmisével vette kezdetét. A feldíszített oltár előtt helyezték el a nemzetszín szalaggal átkötött új kenyeret, ahol Kormos Csaba plébános köszöntötte a megjelenteket és osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Ezt követően Simon István, a település polgármestere beszédében István király, a jövőt építő ember tetteit, cselekedeteit méltatta, amelyek nyomán otthonra talált a népünk, miután megértette a király döntését, hogy a földhöz, a területhez tartozó kötelezettségek, a törvény és a hagyomány által szavatolt összetartozás és hűség a jövő egyedüli garanciája, nem pedig a vágyak által vezért hontalan kalandozás.

A polgármester fontosnak tartotta, hogy átadjuk a keresztény közösségi alapokat, a sokszínű, azonban egységes nemzeti és európai kultúránkat, ezek értékeit a gyermekeinknek, tudatosítva bennünk, hogy ez immár az ő nemzetük és településük, amiért felelősséggel tartoznak. Beszéde végén Simon István azt kívánta a jelenlévőknek, hogy az ünnepből merítsenek erőt a jövőre, hogy az új kenyér a következő esztendő bőségét hozza el a magyaroknak. Ezt követően Molnár Ferenc református lelkipásztor igerészletet olvasott fel, majd áldást kért az új kenyérre, Kormos Csaba plébános pedig megszentelte Isten ajándékát. A gesztelyi ünnepséget a Csokonai Népdalkör műsora zárta.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 58

Yesterday 265

Week 323

Month 2096

All 689927

Currently are 39 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions