Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MEGSZÉPÜLT KÖRNYEZETBEN VÁRJÁK AZ OLVASÓKAT

Újabb kistelepülési könyvtár újult meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mostantól Gesztelyben barátságos környezetben várják az olvasni vágyókat. A 4,4 millió forintos beruházás eredményeként megújult épület ünnepélyes átadóját 2022. augusztus 2-án, kedden tartották. Gesztelyben fontos szerepet kap az intézmények megújítása. 2021-ben a Községháza, valamint a Közösségi Ház energetikai fejlesztése valósult meg 103,9 millió forintos 100%-os állami támogatásból. Ennek köszönhetően korszerű körülmények között zajlik az ügyintézés a polgármesteri hivatalban, valamint a kulturális események színtere is megfelel a kor követelményeinek. A Közösségi Ház épületében két helyiségben várja olvasóit a most felújított könyvtár, mely új bútorzattal, valamint egy nyomtatóval gazdagodott. A Nemzeti Kulturális Alap 4 millió forintos támogatását a helyi önkormányzat 10%-os önerővel, vagyis 400.000 Ft-tal egészítette ki. Az átadó ünnepségen Simon István, Gesztely polgármestere arról beszélt: mennyire fontos a kulturális beruházás a településen, hiszen az így kapott támogatás jó helyre került, a községben élők javát szolgálja. Köszönetet mondott a szakmai segítségért, amelyet a megyei könyvtár munkatársai nyújtottak, hiszen nélkülük nem kezdhették volna meg működésüket. Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója komoly eredménynek tekinti, hogy az elmúlt 9 évben csaknem 100 kistelepülési könyvtár felújítása valósulhatott meg. Fontos, hogy az itt élők töltsék meg tartalommal a könyvtárat, mert akkor éri el igazi célját. Varga Gábor az ünnepség zárásaként átadta a község polgármesterének Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-díjas textil- és képzőművész grafikáját. A művész azzal a szándékkal adományozta meseillusztrációit a megyei feladatokat is ellátó könyvtárnak, hogy minden felújított kistelepülési szolgáltatóhely kapjon 1-1 darabot munkáiból.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 39

Yesterday 294

Week 1824

Month 7491

All 681493

Currently are 41 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions