Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Lelki felkészülés az adventi időszakban

A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola pedagógusai és diákjai november 26-án az első adventi gyertyagyújtásra készültek. A program elején a 6. C osztályos tanulók adtak műsort, amelyben az ünnepkörhöz kapcsolódó versek és a szentírásból részletek hangzottak el, majd felcsendül az Ó jöjj, Ó jöjj Üdvözítő kezdetű dal. A diákok műsora után Pintér Bálint, atya mondott beszédet, aki kiemelte, hogy ha ránézünk a koszorúra eszünkbe jut a fény, a világosság és a jóság. A káplán elmondott a gyerekeknek egy kedves történetet, amely így hangzott. Gaszperné Tilman Edina, igazgató köszönetet mondott a felkészítő pedagógusoknak és a diákoknak a műsorért és Pintér Bálint, atyának az ünnepi gondolatokért. Az oktatási intézmény vezetője felhívta a figyelmet az adományozás szépségére, hiszen ezzel az akcióval a rászorulóknak szép lesz a karácsonya. Szabó Miklós, pedagógus az akcióval kapcsolatban elmondta azt, hogy tartós élelmiszereket, cukrot, lisztet, olajat és konzervet lehet a kezdeményezésre adományozni, amelyet december 17-ig lehet az aulában a kijelölt helyen elhelyezni. Ezután a tanulók közösen énekelték el az Adventi Hírnök kezdetű dalt.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 105

Yesterday 294

Week 1890

Month 7557

All 681559

Currently are 42 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions