Friss Hírek
Strázsabíró választás a megyeszói Lőrés napon
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2021. augusztus 22. vasárnap, 11:50
- Megjelent: 2021. augusztus 22. vasárnap, 11:50
- Írta: dankoviki
- Találatok: 621
Idén harmadik alkalommal szerveztek Lőrés napot Megyaszón a Pincefaluban. A meghitt környezetben a baráti társaságok, munkahelyi közösségek fakanalat ragadtak, azért, hogy elhozzák a főzőverseny első díját. Délután a programot Hajdú Istvánné, polgármester nyitotta meg, aki beszédében kiemelte azt, hogy tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény, idén azonban az enyhítések után eldöntötték azt, hogy a két napos rendezvény helyett egy naposat megtartanak. A polgármester szólt államalapító Szent István elévülhetetlen érdemeiről, hatalmas elszántsággal, alázattal szolgálta nemzetét. Elhangzott, hogy puritán jelleme , megrendíthetetlen hite vezette munkájában, amely nyomán alakja példaként állt a későbbi korok nemzedékei előtt és előttünk is. Hajdú Istvánné, a település első embere szavak helyett tettekkel, ígéretek helyett munkával állhatunk csak meg a vállalt feladat és embertársai előtt. Ezután megválasztották a strázsabírót és a tizedeseket. Strazsbíró idén is Batta Zoltán lett, Karnizs János és Csendes Attila, pedig strázsatizedes címet kapott. A műsorban fellépett a Megyaszói fúvószenekar. A főzőversenyt a Nyerünk oszt kész csapata nyerte meg, Csülkös pacal pince módra finom ételével.