Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Játszótér unokáknak, nagyszülőknek

Lefestette, kicsinosította a település Ondi úti játszóterét a Szerencsi Testvérvárosi Egyesület. Az akció a Tesco által szponzorált „Ön választ, mi segítünk” program keretében valósult meg július 17-én, Szerencs egyik legrégebbi játszóterén. A "JátszóTÉR unokáknak, nagyszülőknek" című nyertes pályázat címében a TÉR mozaikszó, amely a Tesco, érték, rajongás szavakat takarja. A Tesco áruházlánc országosan összesen 45.900.000 forintot adományozott a helyi közösségek számára fontos projektek támogatására. A Szerencsi Testvérvárosi Egyesület 250 ezer forintot nyert arra a célra, hogy beszerezze az Ondi úti játszótér felújításához szükséges anyagokat és eszközöket, illetve biztosítani tudja a munkálatok elvégzéséhez a megfelelő körülményeket. A játékok javítását a Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. már korábban elvégezte, az egyesület kötelékébe tartozó polgárok pedig lefestették, kicsinosították a kültéri alkalmatosságokat. A közösségi eseményre a szerencsi Tesco új vezetője, Balogh Zsolt is ellátogatott, majd a Szerencsi Testvérvárosi Egyesület elnöke, Cseppely János társaságában elhelyezte a projekt emléktábláját a játszótéren.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 376

Yesterday 973

Week 4743

Month 13729

All 672840

Currently are 108 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions