Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

Több mint 40 millió forint sorsa a vásárlók kezében

Már lehet szavazni a Tesco közösségépítő programjának pályázóira.
Idén tavasszal kilencedik alkalommal lehetett pályázni a közösségépítő tevékenységek támogatására a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának keretén belül. A 173 továbbjutott pályázat közül az áruházlánc vásárlói által július 11-éig leadott szavazatok döntik majd el, ki nyerheti el a 400, 200 vagy 100 ezer forint értékű támogatást. A különdíjat a szegedi vár tojástartóból megépítendő makettje kapta meg, amely jótékonysági célokat is szolgál majd.
A Tesco már hagyományos közösségépítő pályázatára összesen 368 jelentkezés érkezett be március 29. és május 7. között. A pályázati anyagok közül független szakértők (Effekteam Egyesület) szakmai szempontok figyelembevételével választották ki azt a 173 (körzetenként maximum 3) projektet, amelyek összesen közel 42 millió forint támogatásban részesülnek majd. Az ítészek elsősorban a kidolgozottságot, az innovativitást, a kreativitást és a fenntarthatóságot értékelték. A legkreatívabb és leginnovatívabb kezdeményezés 400 000 forintos különdíját ezúttal a Fatima Ház Alapítvány jótékonysági várépítése kaphatta meg. A szegedi vár Dóm téren kiállításra kerülő makettjét szakiskolások és önkéntesek építik fel - tojástartókból. A létrehozott alkotás „téglái” jótékonysági vásár keretében kerülnek „újrahasznosításra”: a befolyó összeget hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására fordítják a szervezők.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

    Hirdetés

    mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
    Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

    Globo Heti Műsorújság

    Hétfő

    07:00 Globo Magazin

    08:00 Tanulószoba

    10:00 Kvantum

    11:00 Szent István TV - új adás

    12:00 Székelyföld Magazin - új adás

    13:00 Generációnk

    14:00 Globo Konyha

    14:30 Diagnózis

    15:00 Középsuli

    16:00 Sport Társ

    17:00 A Doktor - új adás

    17:30 Mese Délelőtt

    18:00 Globo Portré

    19:00 Globo Magazin

    20:00 Szerencsi Hiradó

     

    SFbBox by afl odds

    Today 168

    Yesterday 286

    Week 454

    Month 6121

    All 680123

    Currently are 31 guests and no members online

    Kubik-Rubik Joomla! Extensions