Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

TALÁLKOZÓ A SIMAI TÁBOR ALAPÍTÓIVAL

Negyvenöt esztendővel ezelőtt vásárolták meg a Simai tábor területét, amely később úttörő táborok helyszínéül szolgált. Az alapításban, építésben, táboroztatásban résztvevők szeptember 12-én találkoztak újra egymással a Simai Ifjúsági Táborban. A megjelenteket Bacsó János, egykori egyik alapító tag köszöntötte, majd örömét fejezte ki, hogy szép számmal elfogadták a meghívást a vendégek. Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere elmondta azt, hogy jó gazda módjára pályázati forrásból és önerőből felújították az épületeket, XXI. századi követelményeknek is megfelelnek a szálláshelyek. Ezután egy emléktáblát avattak a 45 éves fennállás emlékére, majd 6 darab fát ültettek a hat bungallót jelképezve.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 130

Yesterday 311

Week 1428

Month 4558

All 272139

Currently are 42 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions