Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

VENDÉGSÉG MISKOLCON

Határtalan Fejlődés Északkelet-Magyarország elnevezésű programban együttműködő négy megyeszékhely városvezetői, a tanácskozásnak a lillafüredi Palotaszálló adott otthont. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által koordinált programban a partnervárosok, azaz Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza és Szolnok együttműködve, szoros menetrend szerint tervezik meg a saját és térségük elkövetkező tízéves fejlesztéseit. Az együttműködés célja, hogy az övezeti szintű közös előnyöket minden város a hasznára tudja fordítani, és fejlődjön a megyék, megyeszékhelyek, valamint az egyetemek közötti kapcsolat. Március óta ma hatodik alkalommal találkoztak a városvezetők, ezúttal Miskolcon. Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Lillafüred festői környezetében fogadta: dr. Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, dr. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét és Fejér Andort, Szolnok alpolgármesterét. A miskolci találkozó azért is különleges, mert a vendégek megismerkedhettek Lillafüred és Miskolc természeti és kulturális értékeivel, és személyesen is meggyőződhettek a városban és környékén az elmúlt évtizedekben végbement fejlődésről, gyökeres változásokról.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 87

Yesterday 294

Week 1872

Month 7539

All 681541

Currently are 84 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions