Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

MINDANNYIAN NYERTESEK

Minden versenyző éremmel térhetett haza a Szerencs-Bekecs-Taktaharkány-Tiszalúc-Köröm 30,4 kilométer hosszú történelmi útvonalon megrendezett III. Körömi Rákóczi Emlékfutásról. A tizenhét hat fős csapat reggel 8 óra 30 perckor, a huszonöt profi és amatőr egyéni versenyző pedig reggel 9 órakor rajtolt el Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb várából, a Szerencsi Rákóczi Várból és röviddel 12 óra után futott be a Körömi Rákóczi Emlékparkba. „A mezőny erős volt” – mondta Bulitka Lászó rendőr, a leggyorsabb egyéni versenyző, aki éjszakai műszak után, alvás nélkül, fáradtan, ám jól felkészülten érkezett a versenyre. Harmadikként a Debrecenből érkezett atléta, Ménes Anita futott be, aki egyedüli nőként teljesítette a távot. A verseny összes résztvevője, helyezéstől függetlenül nyert egy-egy kupát, érmet és pólót. Sőt még a célba nem érkezettek is kaptak egy emlékérmet. A hagyományos, koszorúzással egybekötött megemlékező és díjátadó ünnepséget a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Házban tartották meg. Az útvonal fontos helyszíne volt a megye történelmének, hiszen II. Rákóczi Ferenc az 1707. május 31. – június 22. közötti időszakra meghirdetett körömi országgyűlés helyszínére az említett helységeken keresztül utazott Szerencsről indulva.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 526

Yesterday 973

Week 4893

Month 13879

All 672990

Currently are 107 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions