Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

EMLÉKMŰ AZ ÖSSZETARTOZÁS ERŐSÍTÉSÉÉRT BEKECSEN

Bekecsen, a Szent István tér megtelt emberekkel június 4-én este, hogy együtt emlékezzenek meg a Trianoni békediktámum aláírásának 100. évfordulójáról. A estén beszédet mondott Bodnár László, polgármester, Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője és Tóth István, egykori polgármester. A történelmi egyházak képviselői megáldották és megszentelték az új obeliszket, majd a település polgármestere nemzetiszín fáklyát osztott ki az önkormányzati képviselőknek, egyházi személyeknek, a község egykori polgármesterének, hogy közösen gyújthassák meg a tér közepén felállított összetartozás tüzét. Ezután a önkormányzat képviselői helyezték el koszorújukat az új emlékhely előtt, amelynek a tetején egy turul látható egy karddal, ami a magyarság folyamatos küzdelmeit, törekvéseit ábrázolja. Az estén a Mérföldkő zenekar hazafias érzelmű dalokból adott koncertet.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 159

Yesterday 772

Week 1650

Month 7317

All 681319

Currently are 227 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions