Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

NEMZETI KONZULTÁCIÓ KEZDŐDIK

Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. Közölte: a kérdéssort postán küldik el, s a kormányfő arra kért mindenkit, töltse ki és juttassa vissza. A koronavírus-járványról szólva a miniszterelnök az elmúlt tíz év egyik legjobb döntésének nevezte a rendkívüli jogrend bevezetését. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a járvány nem múlt el, és a professzorok szerint nagy valószínűséggel ősszel várható egy második hullám, az pedig "nem érhet bennünket úgy, mint az első", fel kell rá készülni. Ezért fenntartják a járványügyi készültséget, amely azt jelenti, hogy folytatódik az operatív törzs működése, fennmarad a kórházak járványügyi irányítási rendszere, a tisztifőorvos pedig megerősített jogköröket kap – ismertette. Közölte ugyanakkor: arra is fel kell készülni, hogy egy-egy lokalizált térben - például idősotthonban vagy kórházban - most, a járvány enyhülésének időszakában is "felszaporodhatnak" a fertőzések. Ezért az operatív törzset egy úgynevezett bevetési egység létrehozására utasította: ha bárhol az országban megnő az esetszám, ez az egység megjelenik ott, és lokalizálja a fertőzést.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 287

Yesterday 586

Week 2658

Month 8325

All 682327

Currently are 49 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions