Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

VÁLTOZOTT AZ ÉLET A SZERENCSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

A veszélyhelyzetben a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtárban dolgozók és a szolgáltatásokat igénybe vevők élete egy pillanat alatt megváltozott. A kormány nem engedélyezte a rendezvények megszervezését és látogatását, valamint a könyvtári könyvek kölcsönzését se. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár vezetősége és dolgozói ehhez alkalmazkodva alakította át az életét. Jelenleg olyan régen aktuális feladatokat is el tudtak végezni az alkalmazottak, amelyekre eddig a sok ünnepség, esemény, kiállításmegnyitó, megemlékezés mellett nem volt lehetőségük. A kormányrendelet szerint, nem lehet a könyvtárakat sem látogatni, így az olvasók az internet segítségével merülhetnek el az érdekes történetekben. Jelenleg az intézményben a dolgozók a kötetek leltározását és apróbb simításokat végeznek a gyermekkönyvtár felújítása után. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár közösségi oldalának népszerűsége a kialakult helyzet óta nagyon megnőtt, négy-ötszáz fővel emelkedett a követőik száma. A rendezvényeket, mint a Költészet napját az Anyák napját és a Húsvétot is az online térben szervezték meg. Hamarosan megnyit a Galéria Kávézó és a Turisztikai Központ terasza is, ahol a higiénés szabályok betartásával elfogyaszthatunk egy finom kávét is.

Kiberpajzs

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Globo Konyha

14:30 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 135

Yesterday 548

Week 5050

Month 14036

All 673147

Currently are 33 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions