Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

OKOSTELEFONOS ALKALMAZÁSBAN A MÁV-NÁL ELHAGYOTT ÉRTÉKEK

Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz. Az utasok egészen meglepő dolgokat is vonaton vagy állomáson felejtenek; találtak már jegygyűrűt, babakocsit, az ünnepi időszakban pedig adventi koszorút, sőt mikulásjelmezt is. A MÁV-START új adatbázis-kezelési rendszert vezetett be novemberben: a jegyvizsgálók, pénztárosok mobilkészülékén lévő alkalmazásban képpel együtt azonnal rögzíthetők a megtalált értékek, ezzel segítve a gyorsabb és könnyebb beazonosítást. A talált tárgyakkal kapcsolatos adatokat tavaly november óta rögzítik a munkavállalók szolgálati okostelefonján is elérhető alkalmazás adatbázisába, ennek köszönhetően valamennyi hozzáféréssel rendelkező szolgálati helyen, például a pénztárosok és jegyvizsgálók is azonnal nyilvántartásba tudják venni a talált tárgyakat. Az információkhoz a MÁVDIREKT is rögtön hozzáfér, így a telefonon érdeklődő utasok, gyors és pontos tájékoztatást kaphatnak. Az új adatbázisba már fényképeket is fel lehet tölteni, ezzel a tárgyak beazonosítása jelentősen leegyszerűsödik. A vasúttársaság bízik benne, hogy a fejlesztésnek köszönhetően több elhagyott érték talál vissza jogos tulajdonosához. Az adatbázisban szép számmal szerepelnek táskák, iratok, pénztárcák, kulcsok, ruhanemű, műszaki cikkek (laptop, telefon), de akadnak hangszerek (gitár, ukulele, hegedű, nagybőgő), sporteszközök (gördeszka, hokiütő, jógamatrac, roller, íjfelszerelés), vagy épp jegygyűrű, babakocsi, műláb, petróleumlámpa búra, szintező állvány. A 2019-es év végi ünnepi időszakban több adventi koszorú, műfenyő, egy rókaszőrme, és ráadásnak egy mikulásjelmez is bekerült az elveszített tárgyak közé. A MÁVDIREKT munkatársainál már javítás alatt álló érettségi dolgozat, doktori disszertáció, szakdolgozat után is érdeklődtek a telefonálók. A legkülönlegesebbnek mindig az elveszített állatok számítanak: az utasok kerestek már hűtőtáskában a vonaton felejtett kígyót vagy otthonról elkóborolt kutyát is. Ha az elveszett tárgy, bankkártya vagy okmány tulajdonosa név szerint azonosítható, a munkatársak eljuttatják a bankkártya-kibocsátónak, a megtalált személyes okmányokat pedig az azt kiállító hatóságnak (okmányiroda, NEAK stb). Az egyéb talált tárgyat az adott szolgálati hely, állomás kijelölt helyiségében általában 90 napig őrzik. A vasúttársaság az elektronikus nyilvántartását kiegészítette a talált menetjegyek adatbázisával, így amennyiben az utas beazonosítható – például interneten keresztül vásárolt menetjegy esetén –, értesítést küld a vásárlónak az elveszett jegye átvételi lehetőségeiről.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 94

Yesterday 170

Week 435

Month 3431

All 207812

Currently are 30 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions