Friss Hírek
VÉGET ÉRT A ZEMPLÉN RALLY, ÚJ BAJNOK SZÜLETETT
- Részletek
- Kategória: GloboTV hírek
- Készült: 2024. október 29. kedd, 05:21
- Megjelent: 2024. október 29. kedd, 05:21
- Írta: Konyecsni Stella
- Találatok: 408
Október utolsó hétvégéjén benzingőz járta át Szerencset. A város másodszor adott otthont a Zemplén Rallynak. Itt állították fel a rajt – és céldobogót, a szervipark pedig a volt cukorgyár területén kapott helyet. Kiss Attila, Szerencs polgármestere az eseményen kiemelte, hogy a megmérettetésen a biztonság volt a legfontosabb. Örül annak, hogy a verseny sérülésmentesen ért véget. Hozzátette, hogy a szervezők kitűnő munkát végeztek.
Az idei HUMDA Országos Rally Bajnokság záró futamán az ORB/ORC kategóriát negyvenhat, a Historic mezőnyét pedig tizenhét páros alkotta. Míg az ORB2-ben huszonegy, addig az ORB3-ban huszonöt egység várta a rajtot. Ez azt jelenti, hogy 109 autót láthattak az eseményre kilátogatott érdeklődők. Az aszfaltos pályákon két nap alatt 17 gyorsasági szakaszt rendeztek meg. A mezőny szombaton kilenc, vasárnap nyolc gyorsaságit teljesített.
Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője szerint, a régióval évtizedek óta összefonódott a rali. A térségnek fontosak a kiemelt rendezvények, amelyekre az ország számos pontjáról érkeznek, ezáltal megismerhetik a Zemplén szépségeit.
Az izgalmas szezonzáron végül Velenczei Ádám szerezte meg győzelmet és ezzel az első bajnoki címét is. A Zemplén Rallyn másodikként Klausz Kristóf és Papp Tamás ért célba, harmadik helyen pedig Hadik András és Juhász István végzett.