Vivid - VirtueMart Template

Friss Hírek

ZAJLIK A CUKORGYÁR ÉPÜLETEINEK ÁLLAGMEGÓVÁSA

Szerencs történelmének meghatározó eseménye volt a cukorgyár bezárása és lebontása 2008-ban. Azóta a területen maradt raktárak és épületek egy része kezdett az enyészetté válni. Ilyen többek között a gyár egykori irodaépülete, aminek állagmegóvásáért a város önkormányzata megtesz minden szükséges intézkedést.

A volt cukorgyár területén megmaradt összes épülettel foglalkozott már az önkormányzat, van ami már felújításra került, és új épületet is sikerült kialakítani, mint például egy 2400 négyzetméteres csarnok. Megújult a volt kazánház, majd a cukorraktár felújítása is napirendre került. Sikerült megvásárolni a cukorgyár irodaházának tulajdonjogát a hozzá tartozó területtel együtt, így annak helyreállítása is megkezdődhetett, és a jövőben ismét betöltheti régi funkcióját. Mindezek megvalósítását három uniós pályázat elnyerése is segítette.

A város vezetősége rajta van azon, hogy minél hamarabb erre a területre kerüljön egy új élelmiszeripari cég üzeme, amihez hasonló szerencsében bíznak, mint annak idején a cukorgyár felépítésének körülményeinél. A terület egy részét a Nestlé birtokolja, akikkel közösen dolgoznak azon, hogy megtalálják a megfelelő vállalkozót, akivel együtt tudják folytatni a munkát ezen a helyszínen. Ehhez kínáljak az irodaház épületét is, ami az új üzem kiszolgálóegységeként működhetne. A helyiség másik fontos szerepe az oktatás lenne, amihez mindenképpen élelmiszeripari képzést tudnának elképzelni, hogy kiváló szakemberek tudjanak innen kikerülni és segíteni az új egységeket.

Az elmúlt esztendőben a főút alsó szakaszának megújítása is eredményesen befejeződött, ami habár sok fesztültséggel járt a lakosság és az áthaladók részéről is az építkezés folyamata alatt, a végeredményért megérték az okozott kellemetlenségek. A cél az, hogy lehetőleg már ősz elejére a kamionforgalom is átterelődjön a főútról, ezzel is gyorsítva a város forgalmát.

A tervek szerint az irodaház épületének rekonstruálása év végére teljesen befejeződik, ezzel előre mozdítva a terület állagmegőrzését, ami fontos feladata a város vezetőinek. Sok munkával, akarattal és szerencsével hamarosan új élelmiszeripari üzem nyithatná meg kapuit a cukorgyár területén.

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 1122

Yesterday 364

Week 2301

Month 4074

All 691905

Currently are 20 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions