Vivid - VirtueMart Template

GloboTV

ÉRKEZIK A TESLA MODEL Y

A Tesla 2019 márciusban leplezte le legújabb villanyautóját, az idén Év Autója díj elnyerésére esélyes Model 3 fölé pozicionált Model Y-t, melynek kapcsán most arról számolt be az amerikai gyártó, hogy januárban megkezdte a típus gyártásának felfuttatását. A 2019 utolsó negyedévét nyereséggel zárt vállalat közlése szerint az első Model Y-okat még az idei év első negyedévében le fogják szállítani. Vagyis a szerencsés előrendelők még március vége előtt átvehetik majd a legújabb Tesla villanyautó első példányait. Pozitív fejlemény, hogy az összkerékhajtású Model Y EPA-szabvány szerinti hatótávolságát a különböző fejlesztések révén sikerült 450-ről 505 kilométerre növelni. A Model 3 és a Model Y összesített éves gyártókapacitása 400 000 autóval indul, a későbbiekben pedig az 500 000-et is elérheti. A szomszédos Ausztriában 63 000 euróba, vagyis átszámítva mintegy 20,8 millió forintba kerül a legolcsóbb Model Y, a Performance változat alapára pedig 69 000 euró, vagyis körülbelül 22,8 millió forint. Utóbbival 5,1 helyett akár 3,7 másodperc alatt is letudható a 0-100-as gyorsulás. A hátsókerék-hajtású Model Y a későbbiekben érkezik, és várhatóan 18,5 millió forinttól indul majd. A Tesla a tavalyi év utolsó három hónapjában 112 095 autót szállított le, ami új rekordnak számít a cég történetében.

Online televízióadás

online television

Globo Heti Műsorújság

mecenatura logoA Globo Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

A Globo Televízió műsorai a FIX Televízióban:

Globo Világjáró premier: Kedd 21:00

ismétlés: Hétfő 16:30 Vasárnap 14:30.       

Megyei Híradó premier: Csütörtök 15:30

ismétlés: Hétfő 10:00 Vasárnap 14:00.

                 

Hirdetések

milshop banner 190513 2

Partnereink

Globs logo black

tropical logo3

 

BSAlapitvany

SFbBox by afl odds

Today 237

Yesterday 225

Week 237

Month 1731

All 219642

Currently are 18 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions